Szokatlan, szabálytalan módon egymás mellé kerülõ, össze nem illõ elemek által keltett "széthangzás", az összecsengés hiánya: feszültség, ideiglenesség, megoldatlanság érzetét keltõ hangköz vagy hangzat.
Csak ellentétpárjával, a konszonanciával (összehangzás) együtt van értelme; a kettõ kiegészíti egymást.

A nyugtalanító, a befejezetlenség érzetét keltõ disszonancia megnyugtató konszonanciát kíván maga után.

A fogalom történelmi korszakok és a zenei ízlés változásai szerint sokszor módosult az évezred folyamán. (Pl. a terc hangköz a 11. sz.-ban disszonánsnak számított). Az egyik legélesebb fordulat századunk elején, a dúr-moll hangrendszer lazulásával párhuzamosan következett be: a konszonancia-disszonancia megszokott normái lassanként elavultak, új ellentétpárok kezdtek feltünedezni a régi helyén, mint kérdés-felelet, feszültség-oldódás és hasonlóak. ►diszharmónia, bitonalitás