Miért kezdődik a legtöbb népdal természeti képpel?
A népdalokat megnyitó természeti kezdőkép egyik sajátossága népi líránknak. Tudós irodalomtörténészeinket századokon át foglalkoztatta ez a különös jelenség. Verseghy, Kazinczy, Kölcsey, Erdélyi János, Gyulai, majd az újabb korban Riedl Frigyes, Imre Sándor, Solymossy Sándor vizsgálták behatóbban, s magyarázták különbözőképpen. Valójában csak a századfordulón, Vikár Béla és Erdélyi Pál kutatásai jutottak közelebb a természeti kezdőkép problematikájának megoldásához, ők ismerték fel elsőnek jelentőségét, fedték fel funkcióját s fejtették meg értelmét. Arra a megállapításra jutottak, hogy nem véletlen esztétikai képződménnyel van dolguk, hanem a tudatos népköltési szellem megnyilatkozásaival. A természeti képek sajátos jelrendszer jegyeiként, mint valami képírás jelei szerepelnek s ezek az érzéki úton is megközelíthető képek, jelképek, azaz szimbólumok szemléltetik a mondanivalót.

A népdalok nyitó képe tehát nem véletlen szeszély szülötte, hanem belső, tartalmi kapcsolatban áll az utána következő sorokkal... Ezek a képek szimbólumok, amelyek még az ősi időkben alakultak ki, vagy újabban vettük át más kultúrák hatására. Mindenesetre feltűnő, hogy a magyar népköltészetben a szerelmi líra kedveli ezeket a jelképes kifejezéseket. Például:

Zöld a kökény, majd megkékül
Most vagyok szerető nélkül.
Majd megérik feketére,
Kapok én még szeretőre.
A panyiti halastóba
Fürgyik a fekete csóka
Hijába fürgyik a csóka
Mert nem lesz fehér a tolla.

Ha elfogadjuk azt a megállapítást, hogy ezeknek a természeti képeknek jelentésük van: milyen eszközökkel fejthetjük meg őket...?

Maga a népdal segít hozzá... A magyar népdal egy másik sajátossága az ún. gondolatpárhuzam. Ez ugyanannak a gondolatnak kétféleképpeni közlését jelenti... Például:

Ösmeretlen kútból
Nem jó vizet merni...

Ez a nyitó kép, amelyet felfejt, értelmez, párhuzamosan magyaráz a következő két sor:

Ösmeretlen kislányt
Nem jó megölelni...

Ha nem segít a gondolatpárhuzam, akkor a képi élményhez kapcsolódó gondolatok vagy újabb képek magyarázzák a szimbólumot:

Én ültettem a diófát,
Más köti hozzá a lovát,
Én szerettem meg egy szép lányt,
Más éli vele világát.

Itt a kezdőkép értelme teljesen világos:

A violát akkor szödik,
Mikor reggel harmat fémlik,
Mert ha akkor le nem szedik,
Gyönge színe elváltozik.

A virág és a lány összefüggés sem szorul bővebb magyarázatra. De a következő két népdal nyitó képének megfejtéséhez már más módszerrel kell közeledni:

Hideg sincsen mégis befagyott a tó,
Ihatnék a babám lova a fakó.
Eridj kislány törd be néki a jeget,
Had igyék a babám lova eleget.
Kék a kötőm kerületi,
Barna legény kerülgeti,
De hiába kerülgeti,
Nem adnak már engem neki.

Itt a jelképek megértéséhez a pars pro toto elv logikáját alkalmazzuk. A népdal itt az "egész" helyett csak a "részt" nevezi meg. A legény helyett a legény lovát említi, a lányt pedig a köténye "személyesíti meg"... Ez már egy bonyolultabb foka a képalkotásnak. De nem a legmagasabb foka... Mert vannak olyan népdalok, amelyek egész szimbólum-sorok:

Falu végén keskeny gát,
Barna kislány ugord át,
De te szőke ne próbáld,
Mert elreped a szoknyád.

Ha jelkép a szoknya, a rózsa, vagy a ló, akkor a velük való történés jelképes értelmet nyer... Aratják a zabot, leszakítják a rózsát, vagy sárbahullik a piros alma - ez mind szimbolikus cselekmény a népdalban.

Kecskeméten egy almafa
Aranyalma terem rajta.
Szedd le rózsám az almáját,
Ne bántsd annak gyönge ágát.

Ezek után érthető lesz a feketeszárú cseresznye és a szép menyecske közötti kapcsolat megértése. Ez az ismeretlen eredetű népies műdal a magyar népdal esztétikai sajátosságainak figyelembevételével íródott. Az alma, a körte, a szilva és a cseresznye, no meg a kökény is, a népi növényszimbolikában a szépségre és termékenységre utalnak. Tehát a dalban azonos gondolati tartalommal jelenik meg az érett, azaz fekete cseresznye és a szép menyecske képe...

Dr. Bélley Pál (Kíváncsiak Klubja)