Az, hogy mi a szórakoztató, mi a zene és különösen a szórakoztató zene jelentése, értelmezése, csaknem egyénenként eltérő. Ha megpróbáljuk pontosítani, rögtön olyan fogalmakat használunk, melyek tovább növelik a többértelműséget.

Ilyen például a „komolyzene”, melynek ellentéte a komolytalan zene lenne, de ilyen nincs.
Ha viszont a „könnyűzenével” kívánják szembeállítani, akkor miért nem nehézzene? Talán, mert így sincs értelme.

Ebben a vonatkozásban „klasszikus” a felszínesen megkülönböztető elnevezése annak a zenének, ami a szórakoztató, ill. könnyűzene műfajaitól és mindenfajta modern zenétől kíván elhatárolódni. Holott a „könnyűzenének” is vannak klasszikusai és a „komolyzene” is lehet könnyed, szórakoztató. Más szóval populáris, népszerű dalok, alkotások a zene csaknem minden ágában vannak.

A „szórakoztató zene” szóösszetétel azt sugallja, hogy olyan zenéről van szó, amit könnyű megkomponálni és/vagy előadni, pedig ez téves általánosítása, és rossz elnevezése egy zenei műfajnak.
Ennek ellenére ez is bekerült a hétköznapi szóhasználatba, és a zenei szakszavak közé. (Ezért itt, a Zenei Enciklopédiában is elkerülhetetlen e szavak használata, de a megszokottól eltérő értelmezésben).

A Zene Birodalmának felosztása történelme során időszakonként változik (pl. a világi és az egyházzene szembeállítása), de a 19. században kibontakozó és máig tartó ellentét az alapvetően két tábor („könnyű- és komolyzene”) között -hétköznapi és tudományos szempontból egyaránt- értelmetlen.