Rock és drog jószerével azóta találkoznak a filmvásznon, amióta e két fogalom összefonódott. És ha már e három közeg összejön, nemegyszer kultikus alkotás születik belőle. Első ízben 1968 hagyott örökül ilyen filmet – kell-e mondani, hogy az Easy Riderről van szó?
A 90-es években sem nyugodott le a téma, sőt, sokkal komorabban jelentkezett, mint három évtizeddel korábban. De az 1996-as Danny Boyle-filmtől, a Trainspottingtól ugyanúgy elválaszthatatlan a zene, mint America kapitány és Billy motoros történetétől.
A Peter Fonda és Dennis Hopper játszotta utazók leginkább füveznek, illetve a híres temetői jelenetben LSD hatása alá kerülnek (vizuálisan velük együtt a néző is). Éppen ezért a pszichedelikus zenék kapnak fő hangsúlyt a Byrds Wasn’t Born To Follow-jától Jimi Hendrix If Six Was Nine-jáig, bár ezek korántsem adnak felhőtlen lebegést.
Hasonló hangulatba ringatja Jerry Garcia akusztikus gitárzenéje Michelangelo Antonioni Zabriskie Pointjának főhőseit a sivatagi szerelem jelenetében, ugyanakkor a Pink Floyd finálé-zenéje már egy iszonyatos víziót fest alá. Ugyancsak a Pink Floyd nevéhez fűződik Barbet Schroeder 1969-es, már-már elfeledett More-ja, amely heroinfüggők ibizai menekülése körül zajlik. (Érdekes egybeesés, hogy éppen Ibizát tekintik a 80-as évek végétől a modern rave-partyk, a diszkó-drogok bölcsőjének…) A The Who Ken Russell-féle Tommy-jában injekciós tűk özöne megy bele Roger Daltrey csaknem meztelen testébe. Innen már csak ugrás megint a Floyd, és a The Wall vonatkozó jelenete, a Comfortably Numb.
A The Doors zenéjének hipnotikus hatását is kihasználták rendesen, és nem csupán Oliver Stone 1991-es filmjének “indián jeleneteiben”. Francis Ford Coppola Apokalipszis mostjában a The End a valóságos őrület és a rémálom mezsgyéjét illusztrálja, míg Scott Kalvert Egy kosaras naplójában (1995) a Riders of The Storm egy heroinista vízióra rímel. Ezzel szemben Robert Zemeckis Forrest Gumpjában (1994) és Bernardo Bertolucci Álmodozókjában (2003) a The Doors, a Jefferson Airplane, Neil Young, Hendrix és mások “savas zenéi” csupán korfestő elemként jelennek meg, akár csak 1998-ban, már némi groteszk felhanggal Terry Gilliam Félelem és reszketés Las Vegas-ban című Hunter S.Thompson-adaptációjában.
És eljutottunk a Trainspottingig….kattints a folytatáshoz ide, az Agyszomjra
Digg
Facebook
Google