A szórakoztató zene, mely a 19. sz. elején Franciaországból terjedt el. A gyógyfürdõk és üdülõhelyek társalgója (Németországban "kursalon") csakúgy, mint a nemesi és polgári szalonok a zenei élet egyik fórumává váltak.
A teázáshoz, társalgáshoz (nem tánchoz) a háttérzenét kisebb-nagyobb létszámú együttesek szolgáltatták, melyek alapját zongora, továbbá a hegedû, és a nagybõgõ képezte.
A kiegészítõ hangszerektõl függõen háromféle összeállítás vált általánossá: a bécsi, a párizsi és a berlini. Mûsorukon népszerû dallamok feldolgozásai és új szalonkompozíciók szerepeltek. A "szalonzene" 17. századi elõde a kamarazene.