.

Az altatódal lírai mûfaj, a kisgyermekek elaltatására szolgál, így eredetében az alkalmi líra megnyilvánulási formája. Õsi eredetû, és jellege szerint igen gyakori a népköltészetben, közel áll a varázsdalhoz és a munkadalhoz. Leggyakrabban – de nem kizárólag – nõk éneklik. Általában egyszerû a dallama és a szövege is, ritmusa pedig a ringatáshoz igazodik. A szájhagyománynak köszönhetõen a legtöbb altatódalnak sok szövegvariánsa van.

Megfigyelhetõ az is, hogy a nyelvünkben több alakban elõforduló szavak közül ösztönösen a hosszabb formát használják - például lány helyett leányt, gyerek helyett gyermeket. (Egyik hangtani alapelvünk szerint az alakilag hosszabb szavak több érzelem kifejezésére alkalmasak.)

A magyar altatódalok, és altató mondókák honfoglalás elõtti eredetûek. Legismertebb magyar mûköltészeti példája József Attila Altatója. A verset -Tolcsvay László megzenésítésében- Halász Judit és Koncz Zsuzsa is énekelte.

-Sandra Therub, a torontói egyetem tanára a legkülönfélébb kultúrák altatódalainak összevetésével megállapította, hogy minden különbözoségük ellenére alkalmasak ugyanarra a célra: a kisgyermekek álomba szenderítésére. Szerinte "a zene nem emberi találmány, hanem az anya és az utód közötti kommunikáció egy ösztönös formája, amely azzal a céllal születhetett, hogy a két személy között emocionális kapcsolatot teremtsen".

-A kóros álmatlanságban szenvedõ Keyserling gróf altatózenét rendelt Bachtól, amit egy zongorista esténként addig játszott, amíg a gróf el nem aludt.